23.02.2021

Formentor e-HYBRID

Megkezdi új Formentor e-HYBRID modellje gyártását a CUPRA, az újdonság márciustól érkezik a piacra. A 204 és 245 LE teljesítményű, két új, hálózatról tölthető hibridváltozatával (Plug-in Hybrid Vehicle; PHEV) az első, kifejezetten a CUPRA számára tervezett és kifejlesztett modellsorozat továbbra is igazolja: az elektromos hajtás és a sportosság tökéletesen illik egymáshoz. Az új CUPRA Formentor e-HYBRID, amely az első hetekben napi százdarabos volumenben készül, hozzájárul a globális szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséhez és az európai célkitűzések teljesítéséhez.

Mindemellett a vállalat már e hónaptól kezdve vesz fel megrendeléseket a CUPRA Formentor e-HYBRID 245 lóerős változatára, míg a 204 lóerős verzió a következő hetekben válik elérhetővé. Ezzel a két modelljével, amelyek a CUPRA Leon e-HYBRID és a CUPRA Leon e-HYBRID Sportstourer piaci bevezetéséhez csatlakoznak, a márka immár összesen hat PHEV-modellt kínál, amikor pedig már hajtásrendszerei teljes palettája elérhetővé válik a kereskedelmi forgalomban, a CUPRA célja az egymilliárd eurós összárbevétel elérése. A jövőbeni CUPRA el-Born - vagyis a márka első tisztán elektromos hajtásrendszerű modellje - szintén még az idei év során, a későbbiektől bővíti a kínálatot.

Amint Wayne Griffiths, a CUPRA és a SEAT elnöke kiemelte: "A CUPRA Formentor e-HYBRID a márka lényegét testesíti meg és kulcsfontosságú az értékesítési volumen 2020-hoz viszonyított megkétszerezésének elérésében. Célunk, hogy a CUPRA teljes eladásainak ötven százalékát a Formentor adja 2021 folyamán, ennek felét pedig már a plug-in hibrid változatok tegyék ki. Európában a hibridmodellek eladásai a 2019-es 5,7 százalékról a teljes értékesítés 11,9 százalékára nőttek 2020 során, s a piac tovább bővül, lehetővé téve az áttérést az elektromos hajtásokra."

Az új CUPRA Formentor e-HYBRID hajtásrendszere egy 150 LE (110 kW) teljesítményű 1.4 TSI benzines erőforrást, egy 115 lóerős elektromos motort és egy 13 kWh kapacitású lítiumion-akkumulátort kombinál, 245 lóerő rendszerteljesítményt, 400 newtonméter maximális rendszer-forgatónyomatékot és tisztán elektromos üzemmódjában akár 55 kilométer hatótávot produkálva. A teljesítmény és a gazdaságosság ezen együttesével a 245 lóerős CUPRA Formentor e-HYBRID álló helyzetből mindössze 7,0 másodperc alatt gyorsít fel 100 kilométer/órás tempóra, s a hivatalos WLTP-tesztciklus szerint üzemanyag-fogyasztása 100 kilométerenként csupán 1,4 liter, szén-dioxid-kibocsátása pedig csak 31 gramm kilométerenként. A CUPRA Formentor e-HYBRID 204 lóerős változata 350 newtonméter maximális rendszer-forgatónyomatékot és 7,8 másodperc alatti 0-100 km/h gyorsulást kínál.

A CUPRA Formentor e-HYBRID a márka székhelyén, Martorellben, egy új, teljes egészében a hibridmodellek gyártására létesített szerelősoron készül. Ezt a 2-es számú gyártósorba integráltan alakították ki, amelyen a CUPRA Leon és e-HYBRID változata, valamint a CUPRA Formentor készül.

Formentor - kapu a nemzetközi piacokra

A Formentor a CUPRA globalizációs stratégiájának kulcsfontosságú "motorja". Bevezetésével a márka célja, hogy megszilárdítsa pozícióját a fő európai piacokon, illetve belépjen Észak-Európa legszéleskörűbben villamosított autóparkkal rendelkező országaiba, például Norvégiába. A CUPRA emellett újabb nemzetközi piacokra is ki kívánja terjeszteni jelenlétét.

Hét motorváltozatával - köztük két hálózatról tölthető hibrid (Plug-in Hybrid) hajtásrendszerrel - a CUPRA Formentor a márka belépője a CUV-szegmensbe, amely az elkövetkező öt év során várhatóan megduplázza piaci részesedését Európában. Ez az európai "Év Autója" (COTY) díj döntősei közé is beválasztott, nagyteljesítményű crossover-modell a legkorszerűbb technikával, feltűnő és magával ragadó külső formavilággal, egyéni belső részletekkel és fejlett, nagyteljesítményű motorváltozatokkal kombinálja a márka egyedülálló génjeit.